EU  Széchenyi 2020 Miniszterelnökség    Nemzeti Együttműködési Alap    Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt   Magyar Faluprogram

Támogatással a hatékony civil segítésért

Pályázati azonosító: NEA-TF-18-M-0998
Projekt címe: Támogatással a hatékony civil segítésért
 
A szervezet tevékenysége, eddigi eredményeinek bemutatása:
Az Egészséges Békés Megyéért Alapítványt 2010.04.13-án jegyezte be a Gyulai Törvényszék. Az alapítvány célja, hogy felvállalja a helyi
közösségekben, adott társadalmi környezetben jelentkező legerőteljesebb problémák, szociális hátrányok kezelését, a megoldást segítő módszerek kifejlesztését, a problémák enyhítését szolgáló programok megvalósítását.A célok hatékony elérése érdekében két irányban nyújtunk szolgáltatásokat. Programjaink egy része közvetlenül segíti a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat, másik része közvetve, az őket segítő szervezetek fejlesztésén, segítésén keresztül kíván támogatást nyújtani.
A 2017-es évben szervezetünk 4 pályázatot nyert, mellyel közvetett és közvetlen módon is képes segíteni célcsoportját. Két NEA és két Eu-s projekt kapott támogatást. 
A TÁMOP-2.6.2-12/1-es konstrukció keretében kialakított sztenderdek mentén 2017-ben is folyamatosan nyújtottuk munkaerő-piaci szolgáltatásainkat magánszemélyeknek és munkáltatóknak. 2017-ben 4 szervezetnek nyújtott komplett szervezetfejlesztési szolgáltatást az Alapítvány, emellett 62 esetben adott tanácsot civil szervezeteknek, iskoláknak. A szervezetünk 2017-ben összesen 109 esetben adott tanácsadást, biztosított szervezetfejlesztést, illetve nyújtott egyéb pályázatírási és pénzügyi, könyvelési segítséget.
 
Az előző években alábbi tevékenységeket látta el a szervezet:
  • Szabadidős rendezvények megszervezése, olyan célcsoporttagok részére, akik a lelki egészségmegőrzés területén szorulnak rekreációs segítségnyújtásra.
  • Rendezvények megszervezése egészséges életmód, és a családi életre nevelés témakörében.
  • Önkéntes akciók szervezése, lebonyolítása.
  • Szervezetfejlesztés, intézmény menedzselés, mentorálás,
  • A munkaerő-piacon hátrányos helyzetben lévő pályakezdő fiatalok részére pályaorientációs, álláskeresési, munkaerő-piaci tanácsadás.
  • klubfoglalkozás megtartása fiatalok részére az egészséges életmód valamint párkeresés témakörében.
  • gyermekek felügyelete, gyermekmegőrzés.
  • tanácsadás nyújtása civil szervezeteknek (jogi, pénzügyi, könyvelési, kommunikációs technikák, esélyegyenlőségi, pályázatírási és projektmenedzselési)
 
Szervezetünk az előző évek tapasztalataira kíván reagálni. A szakmai programok során megtapasztaltuk, hogy nem csak a hátrányos helyzetű személyeknek/családoknak van szüksége segítségre, hanem az őket segítő civil szervezeteknek, önszerveződéseknek is. A civil szervezetek nem mindig tudják, hogyan lássák el hatékonyan feladataikat, hogyan kommunikáljanak, érjék el célcsoportjukat, ezen igényeket tanácsadások segítségével szeretnénk kielégíteni.A másik valós és igen nagy szükséglet a hátrányos helyzetű családoktól/személyektől érkezik. A szülők nem ismerik azon technikákat, melyek segítenek könnyebben megélni a hétköznapokat, segíti a munkakeresést, a gyermeknevelést valamint a családi programok megszervezését. A hátrányos helyzetű családokban felnevelkedő gyermekek nem igazán találkoztak egészséges táplálékokkal, sok a dohányos körülöttük, keveset sportolnak, és nem ismerik az egészséges életmód hogyanját. Ezen igényre a tanácsadásokkal, egészségügyi állapotfelmérésekkel és különböző kiscsoportos programokkal kívánunk reagálni. A hátrányos helyzetű személyek segítése a társadalom érzékenyítése felől is megtörténik. Erre az önkéntes programunk és a klubfoglalkozásunk reagál. Tervezett programok:
  1. TANÁCSADÁSOK működtetése, igény esetén külső helyszínen: pályázati, esélyegyenlőségi, pénzügyi, munkaerő-piaci, pályaorientációs, szervezetfejlesztési, szakmai,módszertani tanácsadások.
  2. KLUBFOGLALKOZÁS megtartása fiatalok részére, illetve integrált módon idős emberek valamint romák is bekapcsolódnak a
  3. műhelyfoglalkozásokba, akik elmondhatják élettapasztalataikat.
  4. Önkéntes program működtetése, kortárs segítő program megvalósítása.
  5. A beérkező források viszonylatában továbbra is szeretnénk KONFERENCIÁKAT, SZABADIDŐS PROGRAMOKAT szervezni a társadalom peremére szorult – romák, hajléktalanok, szegények, egyéb – hátrányos helyzetű személyek érdekeinek, problémáiknak megoldására szolgáló tér biztosítása érdekében.
 
Az előző pontban részletezett szolgáltatások biztosításához jelen projekt nyújt finanszírozást.
Az Alapítvány működése során felmerülő, a fenti szolgáltatásokhoz kapcsolódó költségek fedezése:
  • Kommunikációs költségeket (cél szerinti telefon használat, internet, posta)
  • Irodaszer költségek;
  • Utazási, gépjármű üzemeltetési költségek (megjelenés konferenciákon, szervezési feladatok elvégzése),
  • az alapítvány tulajdonában lévő gépjármű üzemeltetésének költsége,
  • a tanácsadásokhoz, szolgáltatásokhoz, rendezvényekhez kapcsolódó külső szolgáltatói, szakértői díjak.
  • 1 fő munkaviszonyban történő alkalmazása, aki a programba tervezett szolgáltatásokat biztosítja, szervezi, valamint a kialakítandó önkéntes programot koordinálja, működteti.