EU  Széchenyi 2020 Miniszterelnökség    Nemzeti Együttműködési Alap    Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt   Magyar Faluprogram

Érted, Veled a segítés szolgálatában 2018-ban

Pályázati azonosító: NEA-TF-18-SZ-0384
Projekt címe: Érted, Veled a segítés szolgálatában 2018-ban
 
 szervezet tevékenysége, eddigi eredményeinek bemutatása:
Az Egészséges Békés Megyéért Alapítványt 2010.04.13-án jegyezte be a Gyulai Törvényszék. Az alapítvány célja, hogy felvállalja a helyi
közösségekben, adott társadalmi környezetben jelentkező legerőteljesebb problémák, szociális hátrányok kezelését, a megoldást segítő módszerek kifejlesztését, a problémák enyhítését szolgáló programok megvalósítását.A célok hatékony elérése érdekében két irányban nyújtunk szolgáltatásokat. Programjaink egy része közvetlenül segíti a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat, másik része közvetve, az őket segítő szervezetek fejlesztésén, segítésén keresztül kíván támogatást nyújtani.
A 2017-es évben szervezetünk 4 pályázatot nyert, mellyel közvetett és közvetlen módon is képes segíteni célcsoportját. Két NEA és két Eu-s projekt kapott támogatást. 
A TÁMOP-2.6.2-12/1-es konstrukció keretében kialakított sztenderdek mentén 2017-ben is folyamatosan nyújtottuk munkaerő-piaci szolgáltatásainkat magánszemélyeknek és munkáltatóknak. 2017-ben 4 szervezetnek nyújtott komplett szervezetfejlesztési szolgáltatást az Alapítvány, emellett 62 esetben adott tanácsot civil szervezeteknek, iskoláknak. A szervezetünk 2017-ben összesen 109 esetben adott tanácsadást, biztosított szervezetfejlesztést, illetve nyújtott egyéb pályázatírási és pénzügyi, könyvelési segítséget.
 
Az előző években alábbi tevékenységeket látta el a szervezet:
  • Szabadidős rendezvények megszervezése, olyan célcsoporttagok részére, akik a lelki egészségmegőrzés területén szorulnak rekreációs segítségnyújtásra.
  • Rendezvények megszervezése egészséges életmód, és a családi életre nevelés témakörében.
  • Önkéntes akciók szervezése, lebonyolítása.
  • Szervezetfejlesztés, intézmény menedzselés, mentorálás,
  • A munkaerő-piacon hátrányos helyzetben lévő pályakezdő fiatalok részére pályaorientációs, álláskeresési, munkaerő-piaci tanácsadás.
  • klubfoglalkozás megtartása fiatalok részére az egészséges életmód valamint párkeresés témakörében.
  • gyermekek felügyelete, gyermekmegőrzés.
  • tanácsadás nyújtása civil szervezeteknek (jogi, pénzügyi, könyvelési, kommunikációs technikák, esélyegyenlőségi, pályázatírási és projektmenedzselési)
 
Szervezetünk az előző évek tapasztalataira kíván reagálni. A szakmai programok során megtapasztaltuk, hogy nem csak a hátrányos helyzetű személyeknek/családoknak van szüksége segítségre, hanem az őket segítő civil szervezeteknek, önszerveződéseknek is. A civil szervezetek nem mindig tudják, hogyan lássák el hatékonyan feladataikat, hogyan kommunikáljanak, érjék el célcsoportjukat, ezen igényeket tanácsadások segítségével szeretnénk kielégíteni.A másik valós és igen nagy szükséglet a hátrányos helyzetű családoktól/személyektől érkezik. A szülők nem ismerik azon technikákat, melyek segítenek könnyebben megélni a hétköznapokat, segíti a munkakeresést, a gyermeknevelést valamint a családi programok megszervezését. A hátrányos helyzetű családokban felnevelkedő gyermekek nem igazán találkoztak egészséges táplálékokkal, sok a dohányos körülöttük, keveset sportolnak, és nem ismerik az egészséges életmód hogyanját. Ezen igényre a tanácsadásokkal, egészségügyi állapotfelmérésekkel és különböző kiscsoportos programokkal kívánunk reagálni. A hátrányos helyzetű személyek segítése a társadalom érzékenyítése felől is megtörténik. Erre az önkéntes programunk és a klubfoglalkozásunk reagál. 
Tervezett programok:
  1. TANÁCSADÁSOK működtetése, igény esetén külső helyszínen: pályázati, esélyegyenlőségi, pénzügyi, munkaerő-piaci, pályaorientációs, szervezetfejlesztési tanácsadások.
  2. KLUBFOGLALKOZÁS megtartása fiatalok részére, illetve integrált módon idős emberek valamint romák is bekapcsolódnak a műhelyfoglalkozásokba, akik elmondhatják élettapasztalataikat.
  3. Önkéntes program működtetése, kortárs segítő program megvalósítása.
  4. A beérkező források viszonylatában továbbra is szeretnénk KONFERENCIÁKAT, SZABADIDŐS PROGRAMOKAT szervezni a társadalom peremére szorult – romák, hajléktalanok, szegények, egyéb – hátrányos helyzetű személyek érdekeinek, problémáiknak megoldására szolgáló tér biztosítása érdekében.
 
Az Alapítvány a támogatás révén tovább tudja működtetni tanácsadói tevékenységét, illetve lehetőség adódik ezáltal a fejlesztésekre, további civil szervezet elérésére, azok részére hathatós segítségnyújtásra.A támogatás révén olyan saját források szabadulnak fel, melyek a foglalkoztatásra is fordíthatóak. A támogatási időszak alatt további önkéntes pontok bevonását tervezzük feladataink ellátásába, segítve azok tevékenységét, ezáltal vonva be további önkéntest a békés megyei civil szervezetek életébe.Szándékunkban áll tovább népszerűsíteni a közösségi önkéntes szolgálatot az iskolákban, hozzájárulva egyfelől a civil szervezetek tevékenységének segítéséhez, másfelől az önkéntesség fiatalok körében történő népszerűsítéséhez. A program megvalósítása révén még szélesebb kapcsolati hálót tud alapítványunk kialakítani a civil szervezetekkel a Békés Megyei Civil Információs Centrummal együttműködve, annak tevékenységét mintegy kiegészítve és nem átvéve.
Alapítványunk a támogatásból megvalósított programok eredményeként ismertebbé válik, így elérve a nagyobb társadalmi hasznosságot. Az önkéntes programok működtetésével és új önkéntesek bevonásával tovább bővülhet tevékenységi területünk, így még hatékonyabban tudjuk szolgáltatásainkat működtetni. 
Az előző pontban részletezett szolgáltatások biztosításához jelen projekt nyújt finanszírozást. 
Az Alapítvány működése során felmerülő, a fenti szolgáltatásokhoz kapcsolódó költségek fedezése:
  • Kommunikációs költségeket (cél szerinti telefon használat, internet, posta)Irodaszer költségek;könyvelési és bankszámla-vezetési költségek,
  • iroda bérleti díja,
  • irodabútorok vásárlása,
  • Utazási, gépjármű üzemeltetési költségek (megjelenés konferenciákon, szervezési feladatok elvégzése), az alapítvány tulajdonában lévő gépjármű üzemeltetésének költsége,
  • adminisztratív szolgáltatások díja,
  • a tanácsadásokhoz, szolgáltatásokhoz, rendezvényekhez kapcsolódó külső szolgáltatói, szakértői díjak.
  • 1 fő munkaviszonyban történő alkalmazása, aki a programba tervezett szolgáltatásokat biztosítja, szervezi, valamint az önkénteseket koordinálja.